Nézem ezt a Magyar-Hollandot és megint egy dolog jár az eszemben. Mit kapnak ezek a fiúk holnaptól a sajtótól. Itt nálunk, piciny országunkban nincs közép út. Vagy igen, vagy nem. Ezt a két kifejezést ismerik a magyarok. Mit megnem adtunk volna a selejtezősorozat elején, ha valaki azt mondja, hogy ilyenkor másodikak leszünk. Közbe jöttek az eredmények, amik tulajdonképpen papírformák voltak. Hangsúlyozom, ez is nagyon jó, mivel válogatottunk az utóbbi időben a papírformákat sem tudta hozni. Szóval jöttek az eredmények és már mindenki a továbbjutásról álmodott, mikor nekünk a harmadik hely lehet jelenleg a cél. Szegény Egervári hiába mondja, hogy majd a vébére kellene megcéloznunk a második helyet, senki oda nem figyelne rá. Szeretem a válogatottat. Szerettem akkor is mikor a lettektől kikaptunk, és ezzel nem jutottunk ki a portugáliai eb-re. De kérdem én:
Minek kell nyomorultakra ekkora súlyt pakolni?
Miért nem lehet a magyarnak megértenie, hogy rómát sem egy nap alatt építették fel? Könyörgöm nőjünk már fel. Következetes munkával, nem kevés pénzt belefektetve kellene létrehozni egy generációt, akikben nincs genetikailag belekódolva a vereség. Én azt mondom ezek a fiúk kijuthatnak brazíliába. De ha kijutnak, akkor a magyarok már azt várják el tőlük, hogy meg is nyerjék a vébét. Miért nem tudjuk a sikert ugyanúgy a helyén kezelni, mint a kudarcot? Ha vereség van, akkor minden elveszett, ha győzelem, akkor meg mi vagyunk a világ urai.
Ezért van ott ez a pici ország, ahol...
